Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Játékbemutató

Általános jellemzés [szerkesztés]

A játék alapvetően egyfajta 3D túlélőszimulátor, azaz egy lakatlan világ az adott, ahol az egyetlen igaz lakó a játékos maga, aki egy ember. Nem lehet pontosan eldönteni a háttér-információkat; akár úgy is felfoghatjuk, hogy a Paradicsomban járunk, és az egyetlen embert irányítjuk. A játékos külsőleg - akárcsak minden más teremtménye a világnak - erősen el van stilizálva. Szürkés színű lábast, kék nadrágot (valószínűleg farmert) és világoskék, rövid ujjú pólót hord, haja feketés árnyalatú, arca borostás és körszakállat visel, szemszíne kék.

Játékmenet [szerkesztés]

A világ kockákból áll, beleértve az élőlényeket és a karakterünket. A játék teljes szabadságot ad, tehát azt tesz a játékos, amit akar. Bármit megváltoztathat. A változtatásoknak csak a képzelet szab határt. A játék folyamán a számítógép véletlenszerűen létrehoz egy nagyobb szigetet, sziget csoportot. Ezek mindegyike rendelkezik egy rendes, erdős oldallal, és egy hóval, és jéggel fedett térséggel is. A játékosnak tanácsos elsősorban fát beszereznie, ugyanis ebből készíthetők lécek, fáklyák, botok, és megemlítendő, hogy ebből készíthetünk munkapadot, melynek menüjében egy 3x3-as mezőben egy általunk kialakítható sematikus rajz, és rendelkezésünkre álló nyersanyagok alapján készíthetünk a későbbi menedékünkhöz, házunkhoz fontosabb dolgokat, mint például kemence, láda, létra, ajtó, csapóajtó. Ugyanakkor ez a mező adja meg nekünk azt a lehetőséget, hogy az általunk összegyűjtött nyersanyagból(pl.:fa, szikla, fém, gyémánt) szerszámokat(kapa, ásó, csákány), és fegyvereket (íj, vagy kard)építsünk, vagy esetleg ruhákat készítsünk. Nappal javarészt csak efféle munkát tanácsos végezni, valamint a minket körülvevő állatokból(mint sertés, szarvasmarha, juh, és tyúk) kinyerhető fontos dolgok, mint a hús, a tej, a toll vagy az állat bőre.

Ellenfelek [szerkesztés]

Éjszaka tanácsos egy különösen magas, vagy megközelíthetetlen helyre bújni, vagy egyszerűen építeni egy házat, majd ezt kivilágítani, ugyanis ekkor a szigeten még sosem látott lények bújnak elő. A játékban a leggyakrabban megjelenő ellenfél az élő halott, de gyakran támadhatnak ránk óriási pókok. Veszélyesebb ellenfelek a csontvázak, akik általában íjakat használnak, és a Creeper, mely már-már a játék kabalájának számít. Ez egy négy lábú rendkívül gyors zöld teremtmény, mely ha túlságosan közel kerül hozzánk, felrobban(természetesen robbanás előtt el lehet pusztítani). A játékot lehet egyedül, vagy hálózaton keresztül, más játékosokkal együtt játszani szervereken. Kétféle szerver létezik: SMP (survivor multiplayer) és Creative szerver. Az előbbi olyan, mint az egyjátékos mód, nyersanyagtermelés, küzdelem stb. Az utóbbiban viszont csak építkezni lehet. A játékos itt halhatatlan.

 

 

 

         

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 72594
Hónap: 704
Nap: 37